Egyetlen mozdulattal vág beléd,
Csontig hatolva lelkedet tépi szét…
A fájdalomtól nem állhatsz meg,
S térdre roskadva, markolod a földet…
Könnyeid áztatják arcod,
a földre a kín rajzolja a harcot…
Összegörnyedve a fájdalom enyhül,
De a seb sajgó marad, lelkedre homály ül…
Hosszú idő telik el így, míg érzed,
Az erőd visszatért, az új lehetőségét éled…
A múlt fájdalma ugyan benned, de nem lehet,
Hogy ennyivel, itt és most befejezd, tovább kell menned,
Akkor is ha erőd végére értél és hited szerint itt a véged…
